Ő nem változott. Most is frissen terítette be a Föld ráeső részét. Kicsit hűvös volt, talán a közeli folyó okozta, hogy megtréfálva a környéket, harmatnak álcázta könnyeit. Ő is temetett.
Zsebeit még nem néztem meg, de tudom ma is tartogat valamit, csak hol idedugja, hol odarejtegeti el, én meg hűséges pajtásaként keresem a titkokat.
Rendszerint a nappalnak hagyja, de előfordult már, hogy az éjszaka adta át a nekem szánt ajándékot.
Ma már a reggeltől megkaptam, amit nekem szánt. Az új évvel, új lehetőségek kopogtattak be hozzám aminek nagyon megörültem, hiszen az első vendég befolyásolhatja az egész évet.
Eddigi életem során gyakran elszalasztottam őket, mert nem volt szokásom a kihasználás, inkább magam voltam az akit kihasználtak. De most megragadtam és elhatároztam nem eresztem.
A lehetőségek lesznek az új évben a kísérőim.
Olyanok voltak, ahogy bevonultak, mint az orgonasíp. Egyik kisebb, a másik nagyobb.
A lehetőségek hordoznak mindent magukban amire szükségünk lehet. Egyik kiváló lehetőség a gondolkozás.
Semmi másra nincs szükség hozzá, mint magunkra, és a csendre.
A csend súg, a csend megmondja, a csend elrejti, a csend kiabál, a csend megvigasztal.
A csend az a lehetőség, amikor a magunk ereiben keringünk és megváltoztathatjuk energiáinkat. Megtanulhatunk egy mélyebbre látó szemmel tapasztalni.
Sokan félnek a csendtől, pedig a petárda pufogtatás után, a pezsgős üvegek durrogása után, a halkuló pohár koccintások már a csendre hívnak.
Kihasználom, mint első új évi ajándékomat, és nem rakom félre, hanem naponta merülök el benne, mint üdítő fürdőben, egy-egy fárasztó nap után, hogy ne szürküljek bele a világba, mint a köd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése