Létem a tűz, a csend
gyertya éghet így.
Kanócom sercen,
jelzi, hogy vagyok,
szobád sötétjébe
sarokban felejtve
üres asztallapok
alatt, porosan, de égve
fényezem utadat...
Néha padláson tűrök
sarokban állást,
ott felejtesz...
pókoknak fénylek,
vén denevérek
miattam máshol keresnek szállást.
Gyűlölnek fényemért -
lángom meg remeg jöttödért
annyira várlak..
Viaszos könnyeim gurulnak,
még melegek.
Hűvös sóhajodtól
megdermedek,
csendesen égek,
olvadni újakat
míg kezedbe nem veszel,
s elfújod lángomat.
2010.10. 22.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Annyira szeretem ezt a verset!
VálaszTörlésKépzeld el, most vettem észre, hogy ezt fel sem raktam, ezért gyorsan pótoltam.
VálaszTörlésKöszönöm:)))
Annyira szép..."szétkürtöltem"! :)
VálaszTörlésKeresgélj még, hátha ráakadsz még egy-két gyöngyszemre!
Nagy ölelés.. Ildikó
Drága Ildikó, köszönöm. Most a keresgélés idejét élem, oka van, majd szólok:)))
VálaszTörlésNagy ölelés: Éva