míg igában jár, így marad,
nem bír az ember önmaga lenni,
míg hajón evez mint gályarab.
Matrózkodásban telnek az évek,
a kapitányok vizsgálódva néznek,
az evezőt húzza felgyűrt ruhaujjal,
s könyökébe markolt már a végzet.
Lesben áll a múlt fenyítőpálca,
hát helyett az erkölcs-húsba vágva,
s ha estefelé panaszt ejt a rab,
könnyeitől sós ízű a pára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése