Kivetve...

Csak olvasnád el hajónaplómat,
volt barátim,
ki lettél ellenem,
történelmet írok
élőt, gyászosat,
hozzád is e fázós éjjelen.

Nagy viharból vetett ki a tenger,
egy hitet tört össze az ár,
kik eddig vélem eveztek,
matrózim, mind ellenem állt.
Ujjukkal vizsgálták honnan fúj a szél,
egy nyálkás nemet húztak a nevemre,
hátam mögött tépték vitorlámat,
ha tudnák ráhúznák
magányos fejemre.
Lovam is áll a hajó végén,
szorosra fogták kötelét,
mélán, egyedül, kötözve gúzsba,
vádból öntötték kengyelét.

Eddig suhant vélem,
és most az lett a vétkem,
hogy a sorsban társam elhagyott,
s kínossá lett, hogy egyedül
vagyok...és mellé még jól vagyok,
mert félszek nélkül élek,
robotban is él bennem a mersz,
s ha nincs is okom mindig,
ajkam, Te akkor is énekelsz...