A cinegéhez

Csipke függöny alatt a világ,
takarja már
a tegnap foltjait,
nem kell hogy arcodra sírd
a megalázottság könnyeit.
Változz vissza a régbe, mint éhes cinke
kopogj új ablakon,
csak a fagy csipegette fel előled mit
rád hagytak a parlagon.
Szobákból az ablakrések lopva
engednek rád belső illatot, és
felidézik benned a meleg,
gyermekin ártatlan hangulatot.
Ha akarod, ott rakhatsz fészket hol
apró lábaid csizmája van,
hogy puhán élj és hangtalan reméld
a tél sem lesz üres magtalan.
Hát lábbelidnek sem kopik el a talpa,
hozod még formád mint nyalka
madár-huszár a tavaszt, és
hasító hangod a nagy hegyre szállva
bilincsbe zárt eret fakaszt.
A büszke fagy is megtörik,
s a dér makacs kapaszkodását
majd olvadásba kergeti.