Derengés

szomorú őszi nappalok
magányos csend ül a tájon
csak bágyadt pókháló feszül
a kopaszra vetkőzött fákon

eresz is csordogál halkan
mossa a befirkált falat
tűsarkú cipők kopognak
fekete esernyők alatt

kabátba elbújt emberek
zsebekbe elrejtett kézzel
ködlámpák szomorú fénye
álmosan játszik az éjjel

a nyár is alszik már régen
s bár úsznak még felhők az égen
szürkére festett az égi paplan
kihunyt a tűz a vöröslő Napban

lassú léptekkel oson az éjjel
lapul a sötét mint tolvaj szokott
sanda szemekkel nézett széjjel
mikor egy álmot ismét ellopott

pirosan pirkad a derengő hajnal 

ködpárás alkony a szem még fáradt 

fázósan ébred a nagy harang
éber gondolat bátran bont szárnyat

fénykürt ha villanna éjben
sziréna hasítná meg a csendet
várva várt ismerős - idegen
megszegnéd - e a rendet?

felelj! lennél - e gyámola - NŐ - nek
karodba omló kedves szeretődnek
tűznél - e hajába rózsát
várnád- e mézédes csókját?

mesélj! lelkedben ég-e
izzik - e igéző szavak emléke
vagy az is alszik a drága nyárral
eltűnt a múltba a perzselő sugárral.

2009.11.13.