Menni kéne, élni!

Menni kéne élni,
fájón roskatag,
ropogós zacskók
mélyére nyúlni
van-e még benne mag?
Szórni a kertre,
éhes a homok,
talpam után
hűlnek a nyomok.
Isten rajzára színeket
én, éjszaka lopok.
Sötét lepelben
észrevétlen,
de szürke vagyok!
Hát honnan vennék kéket,
szendergő felhő hasára írni,
virulni fog az élet?
Nekem fukar,
színtelent terem,
hátra maradt a tarka,
a sors keze más
keményített,
bő szoknyákra varrta.