Forog a föld unottan kering,
mint hangyák futkosunk hátán,
nehéz a terhe tengertől tengerig,
nem retten közelgő halála láttán.
Az ember a teremtő mágus,
keze ügyében varázsdoboz,
arcán a pünkösdi május,
egy-egy darabkát lebetonoz.
Megszűnik a homok, az agyag,
szürkébe döngölve minden,
a varázsló tervez, s a néma anyag,
tegnap volt, holnap már nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése