Angyal-hó

Gyermekkor, ó szép telek, s fent
a csillagok mosolygása,
a lámpafényben szép a hó,
fehér-szeplős a hullongása.
Varázslás tán hisszük és nézzük,
s a könnyű angyal-könnyek
szállnak,
arcunkra esnek, s egy pillanat,
mire fognád már vízzé válnak.
Micsoda bájos átváltozás,
s issza az ajkunk,
bőrünk is kivirul,
ha így lehet miénk, így vesszük el,
fázzunk bár cudarul,
mert a fagyos szél kinevet,
ti önzőn nehéz emberek,
hiába is, de gyűjtitek,
a hófehér angyal-szín,
megfagyott könnyeket.