Úgy szorítom álmom, mint satu a vasat,
Köveztem simává göröngyös utakat,
Repült lovam, lerúgtam minden csillagot,
Most sötét az éj, már hold sem ragyog.
Fészkel a vemhes bú, száját nyalja a bánat,
Csicsergő fényeim sötét-jajt kiáltnak,
Kocsimat szánalmas kehes gebe húzza,
Arcomat jeges csend veresre pofozza.
Hogy lehet Istenem, hogy előtted álltam,
Térdeltem, sírtam, tapostam, vártam,
Most egyedül árva száműzött vagyok,
Szívemért cserébe választ sem kapok.
Hogy kerültem mögéd, hány kilós a kereszt,
Reám pakolt terhem fogságból nem ereszt,
Úgy szorítom álmom, mint satu a vasat,
Kövezném simává göröngyös utamat.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
És íme, egy újabb bizonyíték a csodálatodra.
VálaszTörlésszeretettel
peti
A csodák köröttünk vannak. Azokat meglátni, csak erre érzékeny emberek képesek, és Te is az vagy.
VálaszTörlésKöszönöm szépen: Éva
Kedves Éva!
VálaszTörlésA velünk élő csodát, a szépséget, lélek gazdagságot
Te teremted verseddel. Álomból építesz valót, vágyból reálist.
Költői képességed példája e vers, és tanítója lettél követőidnek.
Köszönöm ,István
Kedves István! Ha egy kicsivel több hatalmam lenne, nem csak szavakból építenék hidat, vagy házat. Szivárványt terítenék arra a szigetre ahová a kedves lelkeket várnám. Köztük Téged is.
VálaszTörlésSzeretettel: Éva