Függöny mögött

Kitárt karokkal havas fáim
fehér bukléban ünnepet álltok,
ablakra hűltek fagy-virágok,
gyökerek húrja altatót penget,
szememre várok
valami fényes délibábot.

Kandallóm nincs, de képzelem
tűz piszmog benne halkan,
magához csábít fotelem
megtartva ölel a barna-karfa.
Ülök süppedő párnák közé,
vén-rugó ringat,
lebegek
egyszeriségem fala mögé.

Takar a függöny
léthálón gyöngyöm
fűzöm magamnak, szemei
fonálra omló könnyön
meg-megakadnak.

Apró-fehér sima tenyér
barázdás barna ujjak,
függönyöm mögött
szakadt remény,
tétován felém nyúlnak.
Gyöngykönnyek közé
alkalmak esnek,
véletlen láncokba bújnak,
lét-kandallóm pernyéje hűl
alá ők életet fújnak.
Véletlen-fényű mécs-világok
pislogón tüzet-dalolnak.