Álom

A tavasz nadrágját szoknyára váltja
fehér abrosz csak asztalon,
egy tányért naponta teszek rája
egy pohár mellett üveg borom.

Üveg borom véremből vette
színét, az íze zamatos,
kacsint az élet csalóka éle
álmodni hív, hát álmodok.

Álmodok magamnak újat a télre
szép napot lengő friss szelet,
lepelbe csavarnám a meguntat
unalmas-csámpás életet.

A tavasz riszálja csípejét,
szoknyája ránca vágyra hív,
felhajtod rajta, s megleled
tenyérnyi füves mezejét.

Tenyérnyi szigetét birtokba veszed
zászlóddal végleg megjelölöd,
sovány vigaszt terem a sziget
álmomban csókkal megöntözöd.