Szavaid áldom betűkre bontom
nyitott tenyérrel elébed omlom
simítanám arcod semmi ne fájjon
segítőm te vagy ezen a világon
Hajnalban, ha megnőnek az árnyak
Hajnalban, ha megnőnek az árnyak
álmaim mindig hozzád találnak
riasztják bennem életünk végét
emberi lényünk istentelen képét
Ledöntött falra magamat terítem
simításodtól testemet feszítem
markollak minden szenvedéllyel
ne múljon el soha ez az éjjel
Gyökerem vagy te nedvszívó ínnal
kapaszkodásom meggyötör kínnal
szívemnek búját szél viszi messze
villámgyötörte vörös fellegekbe
Akarsz-e még nem kérem számon
dalos szívembe nevedet zárom
muzsikás szavaid vérembe ivódtak
verses imáim belőled íródtak
Kedves Éva!
VálaszTörlésCsodálatos versed
az érzelmek magas iskolája!
Szeretettel,István
És megint lenyűgöztek soraid.
VálaszTörlésÖrülök, hogy az eredetit tetted fel.
szeretettel
peti
Ó, most látom, hogy írtál.
VálaszTörlésIgen, az első változat.
Milyen érdekes, hogy ma ezt a verset két naplóban megtaláltam az interneten. Persze névvel ellátva.
Jó, hogy itt voltál: Éva
Köszönöm Peti!
VálaszTörlésGyakran megesik velem, hogy az eredetihez nagyon ragaszkodom. talán nem nagy hiba:)
Szeretettel: Éva