Tollam perdülete

2009.06.12.


















Átlagos nap volt, úgy három éve,
érdekes tollat adott az Úr,
négy színű tinta volt belekeverve,
nem kértem, kaptam váratlanul.

Nem tudtam miért e furcsa kegy,
csak játszani kezdtem, hogy írok,
de karcolni kezdett a pennahegy,
és gyűltek körém a papírlapok.

Az Úr ezt a tettemet jónak látta,
rendelt mellém főpapokat,
kik kibogozták nem dobva hátra
az összegubancolt szótagokat.

Megmosolyogtak, megdicsértek,
páran tanultak élni tőlem,
saját magukat látták és kértek
írjam, írjam, s én tettem bőven.

Leginkább fogyott a fekete tinta,
gyász jött a fejemre, életem fájt,
közben az emlékek élénk pirosa
csend alagutamból kikiabált.

Vörös és fekete pacák, foltok,
ezeket hagytam a papíromon,
kékből és zöldből az apró pontok
várnak, míg segítnek majd kínomon.

Zenélni kezdtem, mint egy oboás,
a vers lett nekem a hűséges társam,
lelkemből kiömlő szent csobogás,
velem halad, mint fényben az árnyam.

Semmiség ez, egy semmi szívből
versbe írt megélt történetek,
én nem írhatok a pocsolya vízből
kilogikázott költészetet.

Ember, szólok, így társulj mellém,
legyél bár bíróm, ellenségem,
pőre testemre nem kell a mellény,
én szabadon úszok a végtelenségben.