utamra árnyként óvón ráhajoltak,
ezek a fák az éledő tavasznak
rügyeik zöldjével visszaválaszoltak.
Az út vitt, kevés virággal beértem,
a zöld illat áradó nyugalma bódított,
egyik fa törzsét gyakran megnéztem
hol a kis odú magánya hódított.
Itt lakom, s mint fürge lábú mókus
hordom a mogyorót, diót a polcára,
zsoltárt énekel a csalogány kórus,
és lelkemnek itt megtisztul oltára.
Eddig...nem sok nyugodalmad volt
VálaszTörlésbár Néked is dalolt a hold
Eddig...a nagyok árnyékában éltél
oltalmukban nem féltél
Eddig...is a Teremtő ege alatt éltél
de most végre az éltető napfénynél...
ráleltél, s rájöttél lelked tisztaságára,
megtisztulására.
Ölellek...:)
Kedves versed külön is köszönetet érdemel, drága Ildikóm, köszönöm és ölellek érte:)
TörlésVan még bőven hely azon a polcon, hordjad csak, hordjad! :)
VálaszTörlés:)
VálaszTörlésKöszönöm drágák vagytok, már pattanok is...
VálaszTörlésMicsoda kedves hangulatok, egészen megjavulok tőkük:)
VálaszTörlésMég jobb akarsz lenni? Nagyon jó vagy, ölellek.
TörlésCsoda itt minden...Öleléssel:
VálaszTörlés