2012. július 10., kedd

A sóvirág

















De rossz a földre lehullani a felhők fehérjéből,
meghajolni, mint büszke nád a jégeső erejétől,
lankadni el a föld felett míg a száram el nem vénül,
egy kitépett sóvirág vagyok mi gyökér nélkül szédül.

Dobál a vihar kedve szerint a fertőzött világban,
megsebezték szép érzéseim a széles kapzsiságban,
nincs irgalom a fejemre, saját hajamon kócként lógok,
pedig finom ezüstszálat fontak bele az idő-pókok.

A bűzös sártól lejjebb tapossák megtépázott szirmom,
belém ragad a rossz hangulat, még ezt is ki kell bírnom,
lehettem volna illatfelhő egy parfümös fiolában,
de nem lehettem csak száraz virág egy halott gomblyukában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése