A megbánás útján

Végtelen messze elcsatangoltam
csak vitt a lábam a sima úton,
szemem a tájon elkápráztattam,
nem sejtettem, hogy belebukom,

Árkokat léptem, vissza sem néztem,
a fejem az álom csavarta el,
szórtam illatom nem tartva észben
magammal, hogyan számolok el

Utam mellett, ha keresztet láttam
elmentem mellette, vegye fel más,
vittem eleget, fáj már a vállam,
úgy hajolt rám, mint egy óriás.

Aztán a kegyelem nem volt elég,
többre és többre unszolt a vágyam,
felháborgattam a szívem rendjét,
világi tűzben térdig álltam.

Ha félek a víztől lángban égek,
hagyom a bűnt terjedni magamon,
s nem térek meg az Úr keresztjéhez
a lelkem magvát is eladom.

Istenem, segíts meglelni énem,
a csendest, a bölcsen hallgatagot,
a szívemet én majd kicserélem,
és bárányodat visszakapod.