Mint a kiscsikók...

Neked talán átlagos reggel,
ősz eleji és hidegebb,
a nap is elindult eggyel több kört írni,
nekem meg mégis színesebb.
Akkor is, ha szürkének látod,
ha előtted borong az égi tükör,
ha az eső lábát meg is veti,
ez a vasárnap tündököl.
A fejemben zsongó szóáradat,
mikor egyszerre szólnak harangok,
egyikük mély, mély másikuk magas
és áradnak ki a dallamok.
Szólnak a múlt hangján szép diákévet,
megfogant első szerelmeket,
tanárhoz kötődő szálakat,
és sír az öröm, mert alig reméltük
a hernyókból kibontott szárnyakat.
Megtettük, ami megvolt írva
számunkra a mesében,
csodáinkat is megszültük,
s mint kiscsikók, kacagva
megmártóztunk
a falakról mosolygó emlékben.