Az eltűnt i betű

Majd mi megmutatjuk. Mi, bort prédikálni szültünk. A bor neve: Igazság. Így akartuk, amikor világra hoztuk a gyermeket, és benne a vágyainkat. Hittük, ő fogja beteljesíteni a mi jövőnket.
Mi, elbaltáztuk, de majd ő!
Gondoltuk ezt, akkor, ott a szülőágyon, ám a folyamat nem ott kezdődött. Ehhez sokkal előbb elkezdtük már képünkre faragni.
Még meg sem született, amikor már megterveztük a jövőjét, mintha a tulajdonunk lenne, mi meg istenek lennénk és tudnánk befolyásolni a sorsát.
A mi gyermekünk igaz lesz, döntöttük el, és kihúztuk magunkat büszkén, mert kire is fog majd dicsőséget hozni, ha nem a szüleire.
Stratégiát dolgoztunk ki. Az anyja fogja nevelni a szép dolgokra, az apja meg majd szelektál, hogy mit, mikor kell megtanulnia.
Pedagógia-pszichológia.
Árgus szemekkel figyeltük az érést, mikor is kaphat már egy-egy kiskanálnyi tudást a finom és ízletes Igazságot. Mindent megmagyaráztunk, ha értette ha nem. Türelemmel, nyugodt hangon, mert kicsi volt ugyan, de minden érdekelte. Fogdosott, szerelt, kérdezett a szemével.
Sajnálattal néztük azokat a szülőket, akik ostobaságokkal traktálták gyermekeiket, és elhitették velük, hogy mindent meg fognak kapni az életben. Mi, tudtunk nemet mondani.
Nem is volt semmi baj, amíg gőgicsélt, vagy csak a szavak elejét mondta ki, de amikor elsajátította az anyanyelvet, komoly problémák merültek fel.
Talán három éves lehetett, amikor azt vettük észre, hogy beszédével együtt megjelentek bizonyos kritikus megjegyzések, és ezek minket, főleg társaságban kellemetlenül érintettek. Apróságok voltak ezek, és akkor semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk a szavaknak. Még nevettünk is rajtuk, egy "de édes" jelző kíséretében visszahallva,  milyen nagy feje van a Józsinak, vagy az Emma milyen csámpás.
A problémát jobb megelőzni, és mielőtt nagyobb baj keveredne a tiszta bor miatt, összedugtuk a fejünket, és elhatároztuk csökkentjük a mennyiségét, a hiányzó részt pedig vízzel pótoljuk.
A gyermek, eleinte kicsit fanyalogva fogadta, az új helyzetet nem értette, de hallgattunk bölcsen, így nem volt oka megkérdőjelezni a történteket.
Növekedett, és benne az igazság meg lassan raktározódni kezdett.
Iskolás korában ugyan még osztályfőnökit kapott, mert kétségbe vonta a tanár döntését, de már nem volt olyan nyakas, még bocsánatot is kért, de az intő nem vetett jó fényt a jövőre.
Újabb elhatározás született. Tehát, előbb csak felvizeztük a bort, a tapasztalatok miatt viszont úgy terveztük, majd lassan-lassan kihagyjuk a keverékből, a címkéről pedig lekapartuk az I betűt. Elképzelésem szerint, olyan lehet ez, mint amikor elválasztjuk a gyermeket a cumisüvegtől, és közben leszokik a tejről is. De meg kellett tennünk!?