friss levegőt keverve a gyászszegélyű csendbe.
Lágyan és fázósan megremegnek a kapaszkodó fűszálak,
múlóban a tél, eljött az idő a nyújtózkodásra, mégis hideg van.
Virágok ezrei élednek fel és meg nem unva kevernek színeket
az örök körforgásba, nekiveselkednek megmutatni magukat,
mintha szépségversenyre készülnének.
Szépek is nagyon, mint egy modern festmény háttere,
a mai kornak felelve meg. Páratlanul kidolgozottak a kerti sétányok,
a lombikban kitenyésztett megszámlálhatatlan színű virággal szegélyezve.
Mégis eltorzulhat az arc, a szemekből apró guruló könnyek
potyoghatnak, a kezek magányosan csavargatnak egy gombot
az idő nagykabátján. Le fog esni! Csak ne legyen késő,
de korán sem jó. Időben kell a dolgoknak elmúlniuk.
Mindennek ideje van, még az elválásnak is.
Olyan a lélek, mint nyaralás utáni tengerpart.
Nem rég zsúfolt, jóízű nevetéstől volt kerek az óra.
A percek versenyeztek melyikük tud majd jobban elvarázsolni.
Most meg a Nap céltalanul keringőzik a felhőkkel, és lázasan
izzó fejére zsebkendőnek tőlem kér emlékeket.
Lapozgatom a múltat melyiket adjam oda. Választok.
Azt adom, amelyik nagyra nőtt, de nehéz és nem bírom el.
Égesse el azt a Nap, amelyik engem lefagyasztott.
Sietve adom, addig amíg ki nem hűti a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése