Tudd! Helyetted mondtam ki a véget.
Puskacsövet láttam fényleni tarkódon,
és nélküled is lehet; tudok haldokolni.
A béke kopogtasson ezután ajtódon.
A képzeletbeli csatamezőnkön ma
szomorú szirmú virágok teremnek,
tüskések, sárgák akár a Nap,
ázott díszei bennem a veremnek.
Mélység van, sötét, fázom, ha benézek
és kínlódva tapasztom szememet arra,
hol ledőlt a fala köztünk egy eszmének,
de emlékezem egy győztes diadalra.
Mikor nem volt vasra verve lábad,
sem szíved nem volt mellettem veszélyben,
harci gépünkön pilóta voltál, s ugrottál velem
mint társam a szeszélyben.
Kevés voltam pajzsnak, nem védtelek meg,
bedarált téged a múlt masinája, az időkerékből
nem szabadulsz, képtelen vagy velem járni a világban.
Álmodtunk, és összetörted tükrét,
a varázsból szél tépett valóság termett,
szótlanul ássuk ketten két végről
szélesebbre e szomorú vermet.
Nagyon szomorú vers!
VálaszTörlésFájdalmas...
TörlésFájdalmasan igaz vers...
Törlés