Hiányodat, ha lassan majd megszokom,
visszacsatolom szegre dobott szárnyam,
nem lesz akadály a kacér hegyorom,
a Parnasszosz, hol nem járt soha lábam.
Kikre számítok ott várnak a ködben,
babérból glória leng fejük felett,
olyanok, mint az irodalom könyvben,
egyikük zokog, a másikuk nevet.
Nem úgy fogadnak, mint fecsegő ajkú
megvetni való, ostoba idegent,
nem tépik tollam, mint kacsát a hattyú,
ez csak itt való, a földön idelent.
E hegyormot, Létó látta helyetted is
VálaszTörlésés ott szülte meg gyermekeit.
Viszont, mit Néked angyalod adott,
szárnyaid nyugodtan felcsatolhatod!
S ha gondolod, feje felett repkedve
elűzheted azt a hattyút.
Ezt az utat járjad!
VálaszTörlés