Megtartanálak

Az éj az én őrzőm,
szeme rám világít,
háztetők ormán rest macska ül,
poros kabátban tücsök citerázik,
és ujjong a szívem, mert nem menekül
a fekete csend, kit megkívántam,
nálam maradt, s most hegedül.

Hegedül édes, korallszín éneket,
élénkül bennem tőle a tenger,
kishajón ringok, vitorlám feszül,
a padlózatomra, mint kő hengerül,
gurul előre,
majd vissza hátra,
csókot nyom hajóm oldalára,
és nekem mulat csak egyedül.