Ha fáradt a test és hamu a lélek,
ki visz előre?
Mi visz tovább?
Emberség nincs, elhal a kímélet,
de rőzsét cipelve topog a láb.
Magunkat égetnénk el a máglyán,
várva a tűz tisztító hatalmát,
s ha nem lesz ki dobjon
gallyat a parázsba,
vállaljuk lángunk hős-halálát.
Égtünk, s fényünkkel ím alig játszunk,
fekete üszökké lett a zsarátnok,
árokba a téglák közé rakva,
távolról nézve már nem látszunk,
és elkerült messze a tűz csiholó pártnok,
Kis hamu ül, kevés szikra pattog,
kis meleg mellé már jön is a szél,
nagy vihar támad, s fuvallat tombol,
és tűzbehalókat
az égig kísér.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Volt, mikor izzott a fáklyánk,
VálaszTörlésfényére gyűltek az árvák,
mára csak hamura ébred a nap,
s a tegnapok szavain
gyűlnek lárvák.
A lángot hamuvá sírtuk,
elaludt minden titkunk,
emberarc lángol szégyenpírba,
és rőzsét viszünk, hogy égni tudjunk.
Magunkat gyújtjuk meg a máglyán,
élvezzük a tűz tisztító hatását,
s ha nem lesz ki dobjon
gallyat a parázsba,
vállaljuk lángunk elhalását.
Fényünkkel, hogy alig játszunk,
fekete üszökké lett a vágyunk,
és árokba kotorva,
téglák közé rakva,
elkerül messze a tűz csiholó pártnok,
Az alig hamu szunnyad,
szikra sem pattog,
langy melegből fütyül a szél,
és vihar támad,
bősz fuvallat tombol,
tűzbehalókat az égig kísér.