Sóhaj a világra

Ha megszólal nehéz elhallgattatni. Biztosan kell hozzá valamilyen képesség, vagy csak adottság, hogy egyáltalán meghalljuk, ám ha megtesszük, és figyelünk befelé nem fogja hagyni magát.
Mondja, és mondja a magáét. Csinálhatsz bármit. Olyan makacsul forr a gondolatodban, mint a láva. Nincs az az erő, ami képes megküzdeni vele.
Az igaz, főként a csendet kedveli, de akiben benne van, az képes olyan szinten befordulni önmaga világába, hogy csak vele lép kohézióra.
Megszűnik a külvilág zaja, színei, mert a belső kép átváltoztatja az elmét, csendet teremt még a legforgalmasabb utcán is előkészítve a gondolatok befogadását.
Csak azt látod, hogy az emberek tátognak, céltalanul jönnek-mennek, ők meg azt hiszeik rólad, hogy kikapcsoltál, pedig éppen hogy aktív vagy, mert a belső világodban babrálsz valamivel.
Nem fájdalmas, csak feszít. Kellemesen, izgalmasan tölt fel az érzés, szíved kalapál, szemeid általában egy pontra fókuszálnak, mintha a sarokból olvasnád, amit írsz, holott valójában a füledbe súgja valaki a hangokat.
Érdekes, hogy azt hiszed erre mindenki képes, mert belsőképe mindenkinek kellene, hogy legyen, ismerni viszont csak magadat ismered.
Tolakodnak is elő a szavak, és olyan fegyelmezetten, hogy magad is meglepődsz rajtuk.
Anyanyelveden, magyarul, de néha felvesznek valamiféle különös tartást, vagy kicsit csámpásak, meg-megbotlanak, összekapcsolódnak, de van tartalmuk, értelmesek és ezt szereted bennük. Hol halványabbak, hol erőteljesebbek, és már olyan, mintha vásznat festenél. Ezek a te színeid. Nincs bennük logika, törvény, ellenben szabad, és független mindenki mástól, és mégis így kerülhetsz közel másokhoz.
Nem matematikai feladványra készülsz, nem is materialista törvények uralnak, miszerint a rend a lelke mindennek. Minden relatív, ez a te törvényed.
Nagy, mélyről felszakadó sóhaj közben születik vers is, ami élni akar. Egy darabka belőled. Legyen gyémánt, vagy kavics, megmutattál valami egyedit. Ilyen vagy.
Igen, a szüléshez hasonló.
A gyermek is, ha megszületik, a legfontosabb, hogy sírjon. Akkor már él, legyen az csak csak halk nyöszörgő, szakadozó sírás, vagy felszakadó segélykiáltás. Itt vagyok, és halljátok meg a hangom! Élek! Te hoztál világra, felelős vagy értem.
Szerencsére nem a múlt Spártájában élünk. Nem az számít, hogy milyen éles a hangja, az számít, hogy van. Lehet kopasz, lehet ráncos és vörös a bőre, alacsonyabb a súlya az átlagnál, netán inkubátorban tartják, sőt be is sárgulhat születés után, esetleg nem fogadja el az emlőt. Ha születésétől fogyatékos, de akkor is a tiéd.