Az egészért

Igen, felébredtem. Mondanám ha jönnél
egy fél órával hamarabb,
az asztalra egy pohár vizet tennél
s mellé a megmosott kanalat.
Megkérdeznéd, bevettem-e
aznapra kirakott gyógyszerem,
imádkoztam-e, hogy elkerüljön
az alázat arcú félelem.
Mosolyognál is, és párnámat
felráznád legyen laza,
hogy álmom ha lesz majd
ne legyen kemény,
mint tegnap éjszaka.

Csak később lesz a
félórás vizit, kitérő értem
a gyakorlott, rutinos szokás,
hogy ne verjen ki a hiányodtól
a bent rekedt magányos láz,
hisz száz dolgod után lettem én,
a százegyedik,
az üres tenyér.

Hogy teher, nyűg vagyok,
mint minden mi kér,
és adni meg már képtelen,
mert nincs hozzá tér,
és nincs hozzá hely,
csak semmi van,
csak űr terem,
és az idő majd elmos csendesen...