Bábjáték

Képzeljünk el hatalmas színpadot, ahol két művész készül bábozásra. A darab címe, nem más, mint az Élet.
Vagy még sem? Hiszen igény az van rá.
A játékhoz előbb szereplőkre, illetve bábokra van szükség.
A művészek kísérleteket tesznek megalkotásukra, gondosan megtervezik, szabják varrják őket, és miután elkészültek próbának vetik alá.
Van amelyik megfelel a saját képzeletük szerintinek, van amelyik igencsak ellentétesen mozog.
Az egyik művész neve, az Építő, a másiké a Romboló.
Az Építő színháza, általában pozitív kicsengésű, valamilyen minőséget hordozó, nem önző, hanem pontosan egy olyan csoportot jelöl, ahol az egyén az érdekeit a köz javára alakítja, formálja. Olyan céllal játszanak, ahol valamilyen egyazon elv alapján képesek együttműködni a bábok.
Ha a bábok között kialakul egy bizonyos érdekharc, borul a terv, és már nem az egység, hanem az egyéni érzelmek dominálnak.
Ennek értelmében azt kell mondanunk, hogy ez a másik csoport színházára jellemző, ahol a Romboló készül előadásra, és csak az egyén, jelen esetben ő maga a lényeg.
Ennek érdekében úgy formálja a kis csoportot, hogy azok az ő célját képviseljék. 
Gondos munkával neki is bábok készítése a faladat. Erre már fel lehet kérni a segédeket is, hiszen a valamit, valamiért elv igen jól működik. A bábok előállítása olcsó, nem kellenek színes anyagok, elég a zsákvászon, egy sablon, és futószalag. Kis cérnák lógnak a bábokból, aminek segítségével mozgathatóak. Nem igazán tükröznek érzelmeket, ha mégis akkor azok eléggé felszínesek, esetleg erőltetettek, és ami feltűnő, hogy szemük az nincs, szájuk cipzáras, talán energiabevitelre használhatják.
Ha a cérna elszakad, akkor annak a bábnak már a süllyesztőben a helye, de ez nem baj, mert folyamatosan készülnek az újabbak.
Ellentétben az Építő színházában készült bábokkal, ahol bizony igényes, színes, és finoman elvarrt bábokat készítenek, és nem futószalagon, hanem gondos kezek illesztik össze a darabkákat egésszé.
A munka hosszadalmas, éveket is igénybe vehet egy-egy karakter megformálása. Érthető talán, hogy kevesebb készül belőlük, viszont minőségi darabok, ezért értékük felbecsülhetetlen.
Mindig az adott körülményekhez finomítják a már meglévőket, még gerinc is kerül beléjük. Fejük nem szalmával van megtömve, hanem valamilyen plasztik anyaggal, ezért aztán, nem lógnak madzagok a bábok fejéből, saját gondolatokkal rendelkeznek, és aszerint alakítják a megtervezett darabot.
Arcukon a felrajzolt emocionális jelek kitűnően ábrázolják érzelmeiket, és ezáltal egyértelművé teszik a báb kijelölt  szerepét.
A külső hatások elől nem lehet elrejteni őket, és némelyik kísértésbe esik. Ezek a selejtek, akik az érvényesülés, a könyöklés, a mások érdekeinek figyelmen kívül hagyása miatt bomlasztani kezdik az egységet. Őket kiveti magából a kiforrott mag.
A társulat egyenrangú, egyenjogú, egy céllal működő, mindenkire egyformán érvényes szabályokkal élő csoport, ahol a demokratikus körülmények között megválasztott művész jó példával jár elől.
Természetesen mindkét művész a sikerre, a minél nagyobb népszerűségre törekszik.
Az Építő, bár saját koreográfia szerint halad, igen spontán is, mert a kreatív bábok előnyt kovácsolnak minden kiaknázatlan lehetőségből. Szabad kezet kapnak.
A Romboló terve pedig éppen erre épül, és csak az a cél vezérli, hogy maga alá igázza ezt a társulást is. Szeretné megszerezni, akár megvenni is őket, és szorosan a markában tartani mindenkit, mint ahogy ezt már nagyon megszokta uralkodása alatt.
Erre minden lehetőséget megragad, hatalmas tömegeket mozgat meg, mivel neki a sablonból, klónokat kifejlesztve, van erre bőven kapacitása.
Ha sikeresen ügyködik, világi dolgokra is képes hatni, és felbomlanak családi kötelékek, barátságok, munkahelyi közösségek.
Eltűnik a "mitudat", és csak az ő személye körül kialakult kultusz dominál.
Mint általában a gondolkodó embereknél, itt is minden a fejekben dől el, és szabadon megválasztható, hogy ki hová, és meddig akar tartozni.