Valahogy lesz...

a kín ereje fogyatékán

fehér fényben a szoba

csak a semmi nyüszít bennem

és azt suttogja soha

s hallgatom a nincs szándékát

üressé vált életemben

és virul a semmi szórva magját 

e felfordult ritka semmi rendben

*

hajnali kontyát szép napodnak

ne feledd el rendbe rakni,

sima arcát az alkonyatnak

ne feledd el simogatni, 

az éjszakákban hallgatózz

mert arra vihet a szél

egy hangot felőlem és ablakod alatt

a fák közt lélegzem én

már nem sírok mint a szopós gyermek

befelé folynak a könnyek

valahogy lesz 

lesz valahogy

ha nem nehezebb

már könnyebb