Legyőzve

Az idő lenne igénytelen

hogy nem akarja a szépet?

Gyászruhába bújva bontja 

részletekre az egészet,

elvesz, oszt, kivon, csak

össze nem ad már percet,

hogy órákká álljanak sorba,

s az órákban napokra leljek.

Pedig ők régen éveket hoztak,

és jó borral töltött aranykelyhet.

Most hiányjeleket rajzol az idő

nekünk, kik azt hittük győzzük

az elszakítottság feszített kötelén

magunkon túl is őt kielőzzük,

és nem fogyunk el, nem kopunk,

bírja a szívünk, a lábunk,

a reménytelenség útjain

végtelen hitben karöltve járnunk, 

ám megszaggatott a gonosz idő,

és megölte maradék álmunk.