Felnőtt lettem

Fel kellett nőnöm a feladathoz
a felelősség terhe nagy,
hiába volt a kedves ihlet,
ha a gondolat csúf maradt.
Fel kellett nőnöm, hogy eljátszhassam
az élet apró játékait,
és tollszárvégről lecsurgassam
a megtapasztalt fortélyait.
Tanultam, hogy felnőhessek
izgatott a csend-világ
mikor itt bent vért izzadva

születnek a melódiák.
Nem kíméltem időm, szemem,
húsomba vágtam késemet
kiforgatva a bús kelést,
hogy megírhassam verseimet.
Benne vagyok mindegyikben
kifeszítve, mint lánc-kötél
egy-egy napom a szemekben,
és visszanézve, mit sem ér.
Kötélpályám feszes, kemény,
keskeny talpnak járható
mezítláb jól tapad a láb
s a magány szele nyugtató.
Nem bánt senki, nem dobálnak,
saját láncom taposom,
s ha elfáradok elragadhat
ki hátam mögött itt oson.