Vörösen sercen a gyufaláng
s egy mentholos cigire gyújtva,
tüdőmet átjáró szippantás után,
félig egyenest, félig lehajolva,
felégetem a megkezdetteteket,
s keresztet vetek a múltra.
Keserű csendben a máglyámra állok
a füstbe s ölelő koromba,
könnyűn fekete pernyével szállok,
Isten veletek holt ideálok,
hiába vártam a soromra.
Az eget, ha komorra festem,
ne szólítsatok akik megláttok,
tudomásul vettem, nem jól esedeztem,
ti már mind a jövőben jártok,
nem úgy, mint én, ki ma is
a nyikorgó ajtóm hangjára várok.
Drága Szaffy, - nekem ez a versed a reménytelen, a végtelen magányt mondja el.
VálaszTörlésIsmerős nekem ez a mélységes szomorúság, amibe az ember szinte bebetonozza magát.
Te, ne tedd, - fiatal vagy, szép vagy, tehetséges vagy, aranyos gyerekeid vannak, - hiszel az Istenben,higgyél magadban is!...tovább kell lépned, képes vagy rá.
Szeretettel ölellek: Márta
Drága Márta, aminek el kell jönnie, el fog jönni, ha akarjuk, ha ágálunk ellene.
VálaszTörlésIgen, hiszek, Benne nem csalódtam, nem hagy el fogja a kezem, tudom, érzem.
Mert szeret az Úr, ezért nincs még végem.
Ölellek drága Márta, és annyira szeretnék már témát váltani!
Kedves Éva!
VálaszTörlésBúcsúzni így is lehet...
Az élet pedig szivárvány
színekben pompázik.
Attól függ honnan nézzük.
VálaszTörlés