Desiraének, a hetvenötre

Már megint nélküled járkál november,
keresi talán a pajtásod,
ki mosolyt színlel, ha hiányod áll
az asztalnál mormolt áldáshoz,
és jó téát főz,
borral itatott rubintéát,
közben felszáll a sárga, dús páragőz,
s ő átjátszik veled egy cifra délutánt.
Olyan bolondosat, mint kérted,
ábrándosat és ligetest,
karodat fogva sétálósat,
nyakadba omlón szerelmeset.
Rózsakehelybe bújva bogarat,
illattól bódult bibék szárán
feküdve hanyatt hangyányi halált,
falombon kergetve kacér kis madarat,
majd játsznátok andalgó házatlan csigát.
Koncertre hangolnak majd a méla tücskök
ha a telet már kiheverték,
te lettél volna köztük a prímás,
de november jött, elragadt téged,
nem vártad meg az előadást.