A kiscsikó felnő,
a kötél leeresztve,
megunta már a helyben járást,
csak körbe-körbe
az ősi földön
maga alatt az üreg ásást.
Nyakát hátravetve hagyja, hogy vezesse
ráncos homlokú tekintete.
Sörénye lebben, tépi az élet,
szilaj gerinccel, fényes patával,
valahol várja a földi ígéret.
Barátom fel!
Kéz az ekeszarvra,
hátra csak gyáva néz,
asztagot vágni erős marokkal
ostort tart lóra a kéz.
Csak kicsit legyintsd meg oldalát
ha más földjére csámpáz,
csak kicsit húzd meg a zabolát
ha vágtat míg farkas lármáz.
Szembenézve vésszel,
ismeretlenséggel,
benőtt, suttogó, gazos utakon,
alapos munkát végezz barátom,
a műveletlen ugaron.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Kedves Éva!
VálaszTörlésLírai lelkesítésed
barátsággal szól, nagyon.
Köszöntelek,István
Drága Barátném!
VálaszTörlésAnnyiféleképp érthető, (értelmezem)e versed, hogy több inspiráló gondolat is eszembe jut róla. Valahányszor neki futok...rájövök, hogy egyik sem az igaz válasz! Egyetlen szó viszont igaz, mi fel-feltör... az ÉLET!
Nagy ölelés...Ildikó
Kedves István!
VálaszTörlésMagamhoz is, másokhoz is szólok. Hogy aggódom a jövőért, a termésért, talán érthető. Egyedül szántani nehéz, négy lovat tartani, még nehezebb.
Köszönöm a köszöntést: Éva
Drága Ildikóm!
VálaszTörlésHogy éppen az ÉLET jutott eszedbe nem véletlen. Nekem is.
Nagy ölelés...Éva