békesség és áldás őszi gyertyafényben,
leszáll a földre majd a megbocsájtás,
körül álljuk, kis mise-szertartás,
egy ima, pár guruló könnycsepp,
november karján besétál az ünnep.
A nincsenek közöttünk hiányát érzem,
kúszok az ágazó emlék-gyökéren,
zihál a mellkasom vagy csak fel-le billen,
láttok-e jaj, vagy túlvilág sincsen,
ég-e ott az ígért örök világosság,
az ajtóban várt-e az igaz boldogság?
(pihennek ma az angyalok
helyettük magam ballagok
őrizni édes álmotok
krizantém szálban elbúvok
keserűn én is ott vagyok)
helyettük magam ballagok
őrizni édes álmotok
krizantém szálban elbúvok
keserűn én is ott vagyok)
Kásás hangon szólnak a rokonok,
meghalt pedig
még élhetett volna,
és tudják neki így a jobb,
ha élni akart...hát élhetett volna.
A mi fejünk felett is láthatatlan fánkon,
vékonyul az ág a hegyéhez érve,
rendelve így lett az ég alatti létnek,
s majd utunk nekünk is fák között ér véget.
Kedves Éva!
VálaszTörlésSzív-hangod emlékező,és mégis jövőt mutató versét olvasom,hallgatom.
Gyönyörű sorokba rejtetted a gyertya lángját.
Szeretettel köszönöm.
Kedves István!
VálaszTörlésSzép, de mégis fájdalmas ünnepet várunk. Te is, és mindenki aki még árnyékot cipel magával. Kötelességünk a méltó emlékezés, és csak a szépre.
Köszönöm: Éva
Itt jártam csendben, szeretettel...
VálaszTörlésKöszönöm, Valika, emlékezzünk csendesen.
VálaszTörlésSzeretettel...