A fák között (halottak napjára)

Megint ünnep jön szinte észrevétlen,
békesség és áldás őszi gyertyafényben,
leszáll a földre majd a megbocsájtás,
körül álljuk, kis mise-szertartás,
egy ima, pár guruló könnycsepp,
november karján besétál az ünnep.

A nincsenek közöttünk hiányát érzem,
kúszok az ágazó emlék-gyökéren,
zihál a mellkasom vagy csak fel-le billen,
láttok-e jaj, vagy túlvilág sincsen,
ég-e ott az ígért örök világosság,
az ajtóban várt-e az igaz boldogság?

(pihennek ma az angyalok
helyettük magam ballagok
őrizni édes álmotok
krizantém szálban elbúvok 
keserűn én is ott vagyok)

Kásás hangon szólnak a rokonok,
meghalt pedig
még élhetett volna,
és tudják neki így a jobb,
ha élni akart...hát élhetett volna.

A mi fejünk felett is láthatatlan fánkon,
vékonyul az ág a hegyéhez érve,
rendelve így lett az ég alatti létnek,
s majd utunk nekünk is fák között ér véget.