vastag plédként körberakni
magam köré védő falul,
ne szivárogjon be semmi.
Gyűjtögettem erdő mélyről,
régi szekrény fiókjából,
eloroztam, ha nem figyelt
öreg halász hálójából.
Megtaláltam levél alatt
temetőkert magányában,
mécses lángban füstölögve
áldozatként megbánásban.
Vad nyomokból szedtem össze
az esővel űzött tréfát,
éjjelre a harangba bújt
kilestem a holtjátékát.
Karjában szültem verseket,
ringatott akár a bölcső,
fel-feltűnt a rímek öblén
időhajóján egy bölcs nő.
szél a fákat megtépázza,
és bújócskázó csendemet
dióhéjban elé rázza.
Lennék bár pléd, mi betakar
VálaszTörlésmint őszi sétányt az avar.
Lehetnék csended, mély magányban
mint télen a hópihe, ezüst csillogásban.
Lehetnék majd tavaszod, madárcsicsergéssel
mint ahogy a Nap játszik a fénnyel..
De inkább leszek nyarad,
mi esővel űz forróságot
s mint jó barát,
csendedben a szivárvány
töri meg a fura álmot!
Köszönöm szépen, bár négy évszakon keresztül az én szeszélyeimet bírni, főleg mostanság, hát bátorságra vall :)
Törlés