A Fentről

Szólt az angyal, ki Fentről jött

és születésemkor elkísért haza.

Úgy képzelem el, mint ködmön lakót,

kis helyen élő, szeretni tudót, 

és csak nekem szól  dúdolt dala.

Magam formájú, ő az én sajátom.

Létemhez igazít, eltart jó kalácson,

később még tervet is szövögetünk ketten,

de ma azt súgta hallgassak, lomtalanít bennem, 

csendesedjem s tűrjek az összerakott rendben.

Ne hajtsam malmát a kétségbeesésnek,

elkoptatható értéktelenségnek,

az elmúlt éveket fésüljem át,  

s fonjam szorosra a hozott tudást.

Kezdjem használni azt amit tanultam.

Például, mim van...s mi az mit eltékozoltam? 

Minden ajándék, de az élet hitvány,

többet és többet vár, szól, mint egy kiáltvány.

Család, ház, autó, élet, munka,

egészségem is volt, gondom összezúzta.

Biztonsági zárral kell megvédenem magam, 

elég egy lakat... csak tudnám honnan?

Hol találom meg a szilárd pontot, 

a kifordíthatatlan sarokkövet...

hol véresre verték a legszebb arcot, 

keresek ott szeget, szeget.

Fát, szilánkokat, megosztott köpönyeget,

a szent fejről széthulló töviseket... 

ez karcolt bőrömbe ember hitet.

Csak a Fent ereje indít meg szíveket!