s míg hátráltam meglepetten,
egy gondolkodó verem szája
várt rám én meg beleestem,
és strázsáltam míg gondolatban
e versformában kikerekedtem.
Igen. Arcomat átfutotta szeges talppal az idő,
átszántotta ekéjével majdnem ötven esztendő.
A ráncok mögött vannak ott a lányos-bájos mosolyok,
a derűs élet kék felhőin muzsikáló angyalok,
mit elképzeltünk; Te is, más is, minden ábránd női elme,
mi leszünk a férfi népség legcsodásabb lélekselyme.
mi leszünk a férfi népség legcsodásabb lélekselyme.
Voltunk is egy darabig, s ki ilyet keres van is még,
de nem csak reám rajzolt árkot a haladó mindenség.
Hiúságot nem ismerek, nem áltatom magamat,
legelső ki arcomba néz: a Fény az, s én a másra vak.
Külsőmet a lelkemre csak úgy kaptam, takarónak,
s nem izgat, ha nem tetszik más szegény, földi halandónak.
Ki bennem csak hibát lel, mert ferde rajt' a pápaszem,
Isten dolgát kritizálja, Ő nem tévedett sohasem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése