Mi végre...?

Sem ünnepelni, sem
örülni nincs okom,
- talán még élni sem, hiszen
túl gyakran elbukom,
s felállni néha fáj, mert
mankót nem lelek, de
azt az angyalát...
- én mégis felkelek.
Ajtókon nem kopogtatom
le szívem bánatát,
sem azt a nagy tragédiát, hogy
születtem egyszer, egy
zimankós  hajnalon,
és nem tudom okát.
Keresni kell-e tudja ég,
elnyel majd úgyis fenn a kék,
voltam, és egyszer nem leszek,
akkor majd ne keressetek,
- helyette most szeressetek.