sajnálják őrző csillagok,
borús a hold arca, felhőt keres,
fejéhez áll a tiszteletes.
Nehéz a levegő, mellkasa jár,
a kattogó percek üteme fáj,
szenvedő arcán semmi jel,
kérdezem, de ő nem felel.
Árnyakat libben az utcafény
a falra akasztott köpenyén
megvillan néha a sárga gomb,
mit leterített a fekete gond.
Ballag a hosszú kegyetlen éj,
piros szoknyában a hajnal zenél,
csicsergés hallik, kél a világ,
ablakhoz koccan egy kósza ág.
A mozdulatlanra fény esik,
ajkammal érezem lélegzik,
halovány arcára pír szalad,
egy új nap kopog a kert alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése