Nagyító alól

Hogy közöttünk minden a helyén legyen,
versrím, szótag, és velük az érzelem,
írom, s míg a papíron siklik a tollam,
az ünneplő ruhád keresem hol van,

és nem mintha sírna e borongós mondat,
szemgödreimből már befelé folynak,
kölnivé változtak bennem a nedvek,
de lábaid előtt csak vizet jelentek,

mint virágról felszálló bódító lélek,
időben csavartam orrodba: félek,
tagadva vitted remegő illatom,

kabátod gallérján ült, mint egy csónakon,
elkeveredett az előszobádban,
hogy huzattá legyen az üres teraszon.