" Testvértelen és bánatos a költő
az életek, a szívek alkuján.
És néha, ő, a magányos ődöngő
kétségbeesve nyúl egy kéz után. "
/Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom/
Költő, nem írsz nekem szépet?
Vidámat, tündérit, édes menedéket?
Míg olvaslak téged, rímek vitézi,
csak jajod sajog,
és kérded: a süket világban
ki lesz ki megérti?
Nincs hát boldog burok,
nincs ölelő delej?
Szólítlak, s futnék, futnék a jajból el,
de minden szavad hurok,
mintha nyelvemről szakadt volna,
ismétli magát a ravasz
életnek titulált móka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése