Boldog perceimről

Ha boldog perceim keresem
megsimítom bent lakóját,
úgy, mint anyóka morzsolgatja
imádkozva olvasóját,
minden ütem amit kaptam
gondok széléről hozott el,
gyermekáldásra szívemben
gyermekáldásom felel.

Négyszer ért el ez boldog
el nem mondható repülés,
visszatekert filmem nézve
ma is elfog a szédülés,
mintha nem én lettem volna
a meggyötört kismama,
kinek szívét gyógyították,
mint világ jövendő balzsama.

Karomon ringattam rájuk
a jövőbe vetett hitet,
s most visszaüt: tanulságuk
leszedve a keresztvizet,
mégsem olyan bájos minden
ahogy nőttükben mutattam,
paplan volt csak az a sok szép
fogyhatatlan, szakadatlan.

Kinőtték és szívük tükre
túl eleven, túl éles
képet mutat, s rút e kép,
lekopott az ezüst fényes.

Vidám gyermekkoron csatok
voltak, s közte víg játékok,
lekaszálták borús napok,
s kínzó, öldöklő szándékok
éledeznek, gyarapodnak,
mint a gaz dagadnak, nőnek,
a kirostált magvak közül
egyre többet megfertőznek.

Fáj a szívem gyönge gyökre,
vigyázz, innen ki ne szakadj,
csapdák sora tenne tönkre,
földemből csak akkor szaladj,
ha utol ér a sorvadás,
de éld túl, lépj egy óriást.
Vidd a sorsod komolyul,
és ne feledd el! Néha játssz!
S hogy az életet kibírd
szelektáljad, amit látsz.