Sírás helyett

Nevessetek, ti boldogok
akiknek vannak híveik,
akiknek gömb a szikladomb,
tökélyre viszik lépteik,
akiknek kezét fogja egy másik
felsegíti, ha elesik,
s e kéz arcát megsimogatja,
törli, ha szeme könnyezik.

Akiknek nem jutott méz csak üröm,
mellém szegődve érti már,
milyen komoran múlnak az évek,
imákba halt a tünde nyár.
Kértem szebb felét a sorsnak
elmaradt tőlem ridegen,
jeges magányba terelt s tán holnap
nem ébredek fel szíveken.

Lecsengnek a meghitt órák
alkotta album képei,
egyszerű szürke ablakon nézve
magát a lélek készíti,
egy eltűnődő csendességre,
hol díszes láda nyitva áll
befogad s gyógyír sok tévedésre
a megnyugtató szép halál.