Míg pörgetem a lapokat
s versek mélyére hatolok,
eltűnődöm sok csillag között:
apró, fekete pont vagyok!
Sem Nap, sem Hold nem engedett
magához közel bújni,
semminek látszón kérdezem,
miért hagynak felhőbe fúlni?
Sok csillagtalan éjjelen
hiszem madárnak néznek,
ki éjjel repül borzosan
azokhoz akik félnek.
Szárnyammal óvnám álmukat
amíg a hajnal ébred,
de nekik csak fekete pont vagyok,
foltja a vakító égnek.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése