Virágok között

Mi alszunk majd vad virágok között,
s a zsíros föld íze lesz fanyar,
leányok, legények megkötözött
sorsunk viszik, mert voltunk magyar.

Az élet cifrája nem zavarja
pihenésünk, ropogjon táncuk,
sima a fonákkal összerakva,
vigyék hát tovább ifjúságunk!

Az örök álmot, a fénybe érőt
megszentelt csendmámor öleli át,
hallani sem akarunk sértőt,
mint kesereg e cudar világ.

Ki kinek mikor hízelgett gödröt,
kinek ki lett az ellensége,
béke lesz ott hol sárga rögök
eltompítják, ha átok érne.

Elégett múltunk hamuvá omló
darabja lesz a nagy egésznek,
igazán ott, lent talajba bomló
alapja leszünk földben az égnek.

S ha arcunkról a megromlott csókok
tápjai lettek új szerelmeknek,
hulljanak imákba burkolt bókok.
Szálkái voltunk vak szemeknek.