érintetlen a külvilág,
egy-két lépés és nincs tovább.
Hó takarná a régi bút,
ne nőjön tovább a szarkaláb.
Arcunkra futott gondcsókok közben,
tűrtük mint fa tűr fénytelen ködben
fejszét, mert hangját a táj nyeli.
Sivít a fatörzs fém ízleli.
Megsebezve a dajkáló öl,
megáll a hang, mint gyenge ököl,
fiacskáját ki dédelgeti?
Megsebezve ismételgeti.
Helyén űr marad mélyen,
hó fedi be, mint asszony köténye
takar el gödröt titkolni készen,
s a szarkaláb is majd kisimul szépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése