Ragyogás

Várva mégis váratlanul
agg lett a föld és rajta az ember
megőszült fejjel pártatlanul
egymásnak fehér kalapot emel.
Egy bölcs varázsló éjjel lopózva
befestett mindent, megpöttyözött,
járunk e festményen tapogatózva,
a hó alatt nyomunk is felöltözött.
Békésen lágy takaró alatt
bújócskát játszó magvak ülnek,
duzzadt szemük a földbe tapadt
várva míg tücskök hegedülnek.
A bokrok behintve porcukorral
a szél olykor tréfából megszitálja
szalad a macska tüsszögő orral
az efféle étek irritálja.
Habos torta a távoli domb
óriás uzsonna étele,
a fákra meg leszáll az esti lob
lenyugvó napunk fényjele.
Ropog a lépés, friss a járás,
csillognak nevető apró népek,
most lenne bár a karácsonyvárás
a jászolnál fehéren őrködnének.
Arcukon pozsgás rózsacsókkal
köszöntenék a Gyermeket,
ki együtt élni a halandókkal
és tanítani elküldetett.