Naivan

Jó itt ülni kocsim bakján
gyeplőt lógatva naivan,
hagyni, hogy lovam vigyen
nézelődni: hol mi van?
S látok mindent mit látó láthat
az árnyak semmit nem rejtenek,
mögülük jön át a világosság
s a fedett dolgok felsejlenek.
Minden ború jókedvet rejt,
minden sírás örömöt,
egymás nélkül nem léteznek
körben járó örökösök,
nincs olyan mély ásott gödör
miből ne lenne fel kiút,
csak hinni kell és odahívni
idejében, a Fiút!