Szívem a szívét súrolta,
láttam, hogy könyveit hurcolta
tenyerén, mint a süteményt,
úgy döntött nem ír több költeményt.
Aludni küldte a szavakat,
az életből sánta rím fakadt,
szédelgett, mint korai jérce,
így ült a tojás tetejére.
Csalfa a csend ma, tetszhalott,
a gondolat szárnya megfagyott
szurkos a láva, alszik a tűz,
a tehetetlenség meggyűrűz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése