Világaim

Otthon

Temérdek mű közt ballagok,
szépek, magasak, mint a hegyek,
itt azt hiszem én is vers vagyok,
de legalább forrás hadd legyek.
A szavak dús, élő illatok,
szabadon szólnak, mint est harang,
sötétben gyúló villanyok,
békesség van, itt nincs harag.

Itthon

Sovány föld ül a kapukon,
sárga, szél hordta friss homok,
- átok ül tán a falumon,
kiszárad tőle a torok.
De ide is leszáll az esti csend.
elalszik kínban a robot.

Foglyai a forró azúrnak
lobognak most, mint éji zászlók,
ők a sorsukon elvitázók: bújnak
egy zajos kocsmába élő húrnak,
torkukra borpárlatot nyomva
oltani szomjukat.